A huszadik század első évtizedeiben kibontakozó klasszikus avantgárd nemzetközi kutatásának és bemutatásának megélénkülésével az 1950-es évek második felétől jelentős figyelem irányult nyugat-európai múzeumok és galériák részéről Kassák Lajos képzőművészeti munkásságára, mely érdeklődés elsősorban a húszas évek eredményeire fókuszált. Ez nem kis mértékben motiválta az idős Kassákot, hogy a képarchitektúra 1921-ben született koncepcióját – a síkmértani elemekből komponáló konstruktivizmus magyar változatát – a megváltozott korszellem idején is mintegy ott folytassa, ahol abbahagyta, avagy időközben megszakadt képzőművészeti életművének koherenciáját újabb konstruktivista szellemiségű művekkel erősítse. A külföldi érdeklődés hozadéka lett több kiállítási megjelenés az 1960-as években, így a párizsi Denise René Galériában rendezett retrospektív tárlat, ahol a Rouge-Blanc-Noir című kép is szerepelt (ebből a körülményből eredhet francia nyelvű címe). Lazán egymásba ékelődő négyzetes-szögletes síkokban elrendezett absztrakt színkompozíciót látunk, amelyben a piros, a fehér és a fekete felületek keltette érzetek dominálnak a kevésbé hangsúlyos kék és szürkéskék mezők mellett. A különböző nagyságú, keveretlen színmezők egymáshoz való viszonyából, arányosításából keletkező nyugodt, statikus összhang képezi a mű lényegi tulajdonságát, ugyanakkor – további feltűnő vonásként – a „klasszikus” konstruktivizmusra jellemző formaszigor hiánya az autodidakta festő impulzív, lírai mentalitására vall.
